1989. jól indul a Queen rajongók számára. Az együttes új albuma
(három éve az elsõ stúdiófelvételük) a tavaszra várható. A Queen
rajongók áprilisi összejövetelén mutatják be az albumot, és mint az
várható is volt, kedvezõ fogadtatásban részesült. Ám Freddie írásos
nyilatkozatot ad ki, miszerint nem szándékozik turnén
népszerûsíteni az albumot. Freddie: „Szeretném megváltoztatni az
album, világturné, album, világturné ciklust. Lehet, hogy turnézunk
majd, de nem ezért. Nekem kicsit elegem van a bombasztikus fény- és
egyéb színpadi effektusokból. Nem hiszem, hogy egy negyvenkét éves
embernek balett-trikóban kéne ott rohangálnia.” A mogorva
nyilatkozat ellenére Freddie nem tétlenkedik. Felkeresi Dave
Richards-ot a mountreaux-i Queen’s Mountain stúdióban, hogy
elkezdje saját számának, a ’Delilah’-nak felvételeit a következõ
album számára. Kiad egy harmadik kislemezt is Montserrat
Caballéval, s ezzel vége a kapcsolatuknak. A készülõ Queen album
anyagából egy kislemez az ’I Want It All’ a 3. helyre kerül a
slágerlistán május elején. Ez a Queen kislemezek eddigi legjobb
indulása, veri a ’Radio Ga-Ga’-t is, amely 1984-ben negyedik volt.
A ’Bohemian Rhapsody’ pedig annak idején a 47. helyen kezdett. A
klip, amelyet David Mallet rendez, különbözik a Queen szokásos
klipjeitõl, és fényévnyire van a ’Rhapsody’-tól. Jim Beach, a Queen
egyik munkatársa így ír róla: „Egyszerû és nyílt, a Queen-t a
legjobb oldaláról mutatja be. Egyébként egy csomó olyan klip,
amiért itt lelkesedtek, az Államokban egyáltalán nem aratott
sikert, mert ott semmi vicceset nem találtak abban, hogy a Queen
nõi ruhában van.” A ’Miracle’ (három év óta az elsõ
stúdió-nagylemezük) májusban kerül a boltokba. A címlaptól kezdve,
melyen fura kép látható a zenészekrõl, a reklámfogásokig
(korlátozott példányszámú doboz CD-vel, „vicces” kazetta, életrajz,
sajtóanyag és fotó) minden tekintetben különös ez az album. A
kíváncsi rajongók felhívhatják a 0898-as telefonszámot, ahol Brian
May beszél az új albumról és játszik le néhány részletet. Nemigen
kell gyõzködni õket, hogy a zsebükbe nyúljanak és megvegyék a
régóta várt tizenhatodik nagylemezt. Két hét múlva az elsõ helyre
kerül a listán. Brian: „Egy igazán ’demokratikus’ albumot akartunk,
s mindannyian részt vettünk a zeneszerzésben is. Igazi csapatmunka
volt, senki sem került elõtérbe. Ez az egyik oka annak, hogy a
’Miracle’ ennyivel jobb album lett, mint például az ’A Kind Of
Magic’ volt.” Tony Wadsworth, aki a marketing munkát irányította az
EMI-nál: „A Queen ’Greatest Hits’ albuma minden idõk egyik
legsikeresebb lemeze volt. Szerintem ez az új album egy újabb
’Greatest Hits’ lesz, bár még egyik szám sem sláger. Egyelõre!”
Roger: „Teljesen nevetséges volna, ha Queen az Acid
House-technikával készítene lemezt. Nyalnánk vele a divatnak, de ez
nem a mi stílusunk.” Augusztusban igazi gyûjtõknek való csemege
jelenik meg. A ’Rare Live’ videón húsz szám van, melyek elsõ videó
felvételüktõl kezdve (melyet 1973-ban egy próbahelyiségben vettek
fel) kísérik végig karrierjük minden állomását. Fel vannak véve
elsõ elõadások és néhány ritkán játszott dal is. Brian szólózik a
Black Sabbath ’When Death Calls’ címû számában, bár utólag így
mentegetõzik: „Élveztem, bár nem vagyok session-zenész. Az én
életemben a Queen a lényeg és az is marad.” Híre megy annak, hogy
szólótervei vannak. Errõl így beszél: „Kemény, tiszta Heavy Metalt
szeretnék, különös akusztikájú dalokat és a ’jóég’ tudja mit még!
Éppen a vonala hiányzik még az albumnak és ez az, amit még ki is
kell dolgoznunk. Rögzíteni akarom mindazt, ami a fejemben van, de
rájöttem, hogy azoknak az ötleteknek egy része, amit a szólólemezre
szántam, rákerült a Queen albumra. A legjobb ötleteket továbbra is
a csapat számára kell fenntartani, mert számomra még mindig ez a
legfontosabb.” „Komoly megpróbáltatás szóló-anyagon dolgozni, mert
az ember magára van utalva. A napi munka után ülök a stúdióban és a
hangmérnök megkérdezi: „Neked tetszik, vagy letörölhetem? És
ilyenkor nagyon nehéz meghozni a döntést.” Brian felkérte a Manfred
Mann’s Earth Band énekesét, Chris Tompsont és a Genesis volt
gitárosát, Steve Racket-tet, hogy mûködjenek közre, albumának
elkészítésében. Brian: „Steve jó barátom. Mondta, hogy albumának a
felénél tart, és úgy érzi kifogyott az ötletekbõl. Játszott nekem
az anyagból és ez komoly lökést adott számomra.” Roger mondja
Freddie egészségi állapotáról szóló pletykákról: „Micsoda? Ostoba
pletykák! Freddie-nek kutyabaja! Brian néhány napja rendezett egy
bulit és Freddie is ott volt, és egyáltalán nem látszott halálos
betegnek. Hallottuk ezt a pletykát, de egyszerûen nevetséges!”
További négy kislemez jelenik meg az albumról, de egyiknek sincs
akkora sikere, mint az elsõnek. A ’Breakthru’ a 7., a ’The
Invisible Man’ a 12., a ’Scandal’ a 25., a címadó dal pedig a 21.
helyig jut. A Queen régi rajongói számára a legnagyobb újság a
’Queen At The Beep’ régóta várt megjelenése decemberben. Ez az elsõ
Band Of Joy lemez. Rajta van négy szám, amit a BBC Radio One,
Sounds Of The Seventies címû mûsorához vehettek fel még 1973.
február 5-én (amikor még nem volt nevük), és egy másik fellépésük
anyaga ugyanazon év december 3-ról. Mindkettõnek Bernie Andrews
volt a producere. Az album szinte reklám nélkül jelenik meg a
karácsony elõtti vásárlási láz idején és mindössze egyetlen hetet
tölt a slágerlista 67. helyén. A rajongóktól és a kritikusoktól
távol, svájci stúdiójukban találkozik a csapat, hogy fölvegye új
albumukat. Karácsonykor mind a négyen a Mountain stúdióban vannak
és tobzódnak az ötletekben. „Nagyon fel voltak dobódva” - mondta
Dave Richards. - „Alighogy bementek a koncertterembe, a felvétel
színhelyére, azonnal nekiálltak játszani.” Az elõzõ évek ritmusából
arra lehet következtetni, hogy 1990 a lazítás éve lesz. Mégis már
februárban összegyûlnek a fiúk, amikor a Brit Hanglemezipar
képviselõje átadja nekik azt a különdíjat, amellyel elismerik, hogy
jelentõs mértékben hozzájárultak az angol zene fejlõdéséhez. 18-án
tartják az ünnepséget. A tévémûsor, amelynek Jonathan King a
vezetõje, sikert arat, de Freddie nyúzott külseje láttán újra
felerõsödnek az egészségi állapotát illetõ találgatások. Roger
„másodállású” együttese a Cross, második albumát jeleníti meg a
Queen saját kiadásában, EMI/Parlophone emblémával. Brian a nyár
folyamán berendez magának egy 16 sávos stúdiót: „Régóta
fontolgatom, hogy megcsinálom, mert nagyon egyszerû felszerelésem
van. Itt minden könnyen elérhetõ, így gond nélkül dolgozhatok.
Gyûlölöm a túl sok gombot.” Novemberben a gyalázatos The Sun
magazin hírül adja, hogy Freddie súlyos beteg, s hogy szinte
bezárkózott kensingtoni házába. Igazolásul idézik Briant is, aki
szenvedélyesen tiltakozik: „Freddie jól van és szó sincs arról,
hogy AIDS-e lenne. Szerintem a hajszolt rocker-életmód viselte
meg.” „Tény, hogy Freddie nem akart az albumunk videóján
szerepelni, és az is, hogy a turnéra sem akar eljönni. Szerintem
pihenésre van szüksége!” Még ebben a hónapban egy fénykép jelenik
meg a The Sun-ban, amelyben Freddie F.Gordon Atkinson doktor Harley
Street-i rendelõjébõl jön ki, „lefogyva és nagyon nyúzottan”. Az
együttes szóvivõje így kommentálja ezt: „Freddie négy hónapon
keresztül éjjel-nappal dolgozott az új albumon. Teljesen kimerült.”
Nem így Brian, aki szeptemberben (kétszer is) beszáll a Black
Sabbath-hoz a londoni Hammersmith Odeonban, s ráadásként a
’Paraniod’ és a ’Heaven And Hell’ címû feldolgozását játszzák.
Novemberben egy - eddig - ismeretlen fehér amerikai rap-zenész,
Vanilla Ice, elsõ helyre kerül az angol listán ’Ice Ice Baby’ címû
dalával. A rap számot nem is nagyon szemérmesen az ’Under
Pressure’-bõl lopta. Brian: „Elõször azt gondoltam, hogy érdekes,
de senki nem fogja megvenni, mert szar. Kiderült, hogy tévedtem.
Nem akarunk más mûvészekkel pereskedni. Nem lenne méltó. Most meg
már azt hiszem, a maga módján elég jó kis szám ez.” Decemberben a
Queen-rajongók éves összejövetelén a londoni Astoria színházban a
Cross játszik. Ugyanebben a hónapban jelenik meg egy új videóanyag,
a ’Queen At Wembley’. A 75 perces felvételt az 1986-ban rendezett
koncerten készítették a stadionban. Bemutatja a hatalmas 160 láb
hosszú színpad építését is. Bár nem pótolja az élõ koncertet (egyre
kevesebb jele van, hogy valaha is lesz még!), azért figyelemre
méltó munka. Az új év emlékezetesen indul a Queen és rajongói
számára, mert az együttes 13 hónap óta elsõ kislemeze, az
’Innuendo’ egyenesen az angol lista élére röppen. Ez a 24.
kislemezük, de az elsõ, amelyik egybõl az elsõ lett. Hat és fél
percével a leghosszabb slágerlista-vezetõ dal a ’Bohemian Rhapsody’
óta. A szám hatalmas sikert aratott decemberben a Queen-rajongók
összejövetelén. A klub titkára, Jacky Gunn mondja: „Mindenki
mozdulatlanul, néma csendben hallgatta a dalt, utána egy pár
másodperc döbbent csend következett, majd szinte szétverték a
házat.” Brian, az ’Innuendoról’: „Ez volt az egyik legjobb
ötletünk. Boleró szerû ritmusa teszi az egészet nagyon
különlegessé. Kicsit kockázatos is volt, mint kislemez, mert más,
mint a többi. Az ember sokat nyerhet, de veszíthet is egy ilyen
dallal.” Freddie és Roger szilveszterkor együtt vacsoráztak, és
megegyeztek abban, hogy a különlegesen kreatív hangulatot ki kell
használni és az együttes bezárkózik a stúdióba. Ha már
alkotómunkáról van szó, Roger és barátnõje, Debbie Leng (a tévé
csokoládéreklámból jól ismert modell) februárban ünnepli fiúk,
Rufus Tiger születését. Az ’Innuendo’ album is februárban jelenik
meg és felülmúlja a rövidebb változat sikerét is. Mindjárt az elsõ
helyre kerül a listán és két hétig ott is marad. A kritikák szokás
szerint megoszlanak. „Maradandó és megnyerõ” - írja az egyik;
„nevetséges és vitatható” - így a másik. A The Daily Telegraph-ban
Tony Parsons szerint a Led Zeppelin és Kenneth Williams
keresztezése. Az ’Innuendo’ az elsõ olyan Queen album, ami
Amerikában a Walt Disney érdekeltségû Hollywood Records-nál jelenik
meg. Õk tízmillió dollárt fizettek a jogdíjakért. Késõbb a hónap
folyamán az együttes ismét a mountreaux-i stúdióba vonul, hogy
elkészítse következõ albumát, amely ha ugyanolyan sokat várat
magára, mint elõdje, 1993-ban jelenne meg! Brian és a Black Sabbath
kapcsolatának szokatlan mellékterméke márciusban a „The Stonk”. A
komikus páros, Hale és Pace énekli, Brian, a producer gitározik,
zongorázik és a Sabbath oszlopos tagjai, Tommy Iommy és Cozy Powell
is játszanak benne. Elsõ helyre fut fel. A Queen márciusi
videójának, az ’I’m Going Slinghtly Mad’-nek klipjén idomított
pingvinek is szerepelnek. A filmet a Wembley melletti stúdióban
forgatták 200.000 fontos költséggel. A The Sun szokás szerint
szaglászik és megszólaltatja a pingvinidomárt, aki szerint Freddie
„nagyon nem jól néz ki”. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) a lemez
csak a 22. helyig jut el. A Queen szóvivõje Freddie-rõl: „Jól van.
Élvezte a forgatást és örül, hogy ismét dolgozik.” A ’Headlong’ a
Brian finom gitárjátékát kedvelõk közt népszerû dal jobban
szerepel; májusban 14. lesz. Májusban Roger szerelmi élete kerül a
botránylapok címoldalára, amikor egy ismeretlen zenész, Douglas
Lean megpróbál eladni a Sunday Mirrornak egy zaftos videófelvételt
Rogerrõl és barátnõjérõl. Surrey-beli birtokuk kapuiról is írnak,
miután hosszú vitába keveredtek a helyi önkormányzattal, hogy
mekkorák lehetnek a kapuk. Erre hirtelen néhány kertitörpét
állítanak fel, amik világítanak a sötétben. Brian a Queen 1991-es
stílusáról: „A csapat kezd egy szilárd családdá válni, bár néha
nehéz megérteni, hogy maradtunk együtt ennyi éven keresztül. Roger
lóg ki legjobban közülünk rocker életstílusával. Freddie egy
rejtély, soha senki nem fogja igazán kiismerni. John pedig a
nyugodt basszusgitáros mintaképe. De õ az üzletmenet vezetõje is,
tanulmányozza a piacot és érti is. Én pedig? A többiek szerint
biztosan én vagyok a legnagyobb fafej a bandában!” November 23-án,
szombaton Freddie nyilvánosságra hozta azt, amit a bulvársajtó már
hónapok óta pedzegetett: „Mivel az elmúlt két évben annyiféle
találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a
vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak és AIDS-ben szenvedek” -
nyilatkozta. -„Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom
nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben
élnek. De eljött az idõ, hogy barátaim és rajongóim megtudják az
igazat, és remélem mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és
mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyû kór
ellen.” Freddie másnap tüdõgyulladásban, melyet legyengült
szervezete nem tudott legyõzni meghalt, nem sokkal éjfél elõtt,
kensingtoni otthonában. Rajongók vették körül a házat; egész nap
nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó látogatók között voltak a
szülei, Bomi és Jer Bulsara, volt barátnõje, Mary Austin és Dave
Clark, a The Dave Clark Five együttes egykori dobosa és vezetõje,
Freddie közeli barátja. Freddie temetése négy nappal halála után a
forgalmas londoni Harrow Road-on lévõ West London krematóriumban
zajlott. Freddie tölgyfakoporsóját bevitték a kápolnába,
selyemlepedõvel letakarták, és a tetejére egyetlen szál vörös
rózsát helyeztek, fehér muszlinpalástba öltözött, süveges
zoroasztrista papok a hagyományok szerint imádkoztak Ahura
Mazdához, a Bölcsesség Urához, az énekes lelkének üdvözüléséért. A
25 perces istentiszteletet az Aveszta õsi nyelvén tartották, a
papok egyetlen szót sem szóltak angolul. Freddie ragaszkodott
ahhoz, hogy temetése zártkörû és egyszerû legyen, és a varázslatos
õsi szertartáson csak legközelebbi barátai és a családja vegyenek
részt. Az énekes szülei, Bomi és Jer Bulsara végig sírtak, ahogyan
Mary Austin és Elton John is. A könnyezõ gyászolók között ott volt
a Queen három megmaradt tagja és Brian barátnõje. 9 óra után egy
csillogó fekete Rolls-Royce szállította a koporsót, melyben Freddie
Mercury teste feküdt. Követte öt Daimler halottaskocsi, amely a
halála óta a házához érkezett összes virágot és levelet
szállította. Mögöttük hét Mercedes limuzin vitte a gyászolókat,
hogy leróják utolsó kegyeletüket a rock valaha élt legnagyobb
showman-je elõtt. A zene a szertartás elmaradhatatlan részét
képezte. Ahogy a koporsót bevitték felcsendült Freddie egyik
kedvenc énekese, Aretha Franklin soul sztár hangja, amint a
’Precius Lord Take My Hand’ címû gospel himnuszt énekelte. Majd a
’You’ve Got A Friend’ címû dal következett. A gyászolók kivonulása
közben a zene újra felcsendült, ez alkalommal egy Verdi-ária, amit
Freddie szintén szenvedélyesen szeretett. De ennek egészen
különleges jelentése is volt az éneke számára, mert nagyon kedves
barátja, a spanyol énekesnõ, Montserrat Caballé énekelte. Freddie
grandiózus elõadását élete során sok kritika érte, de halála után
mind ezt elfelejtették. Korábban Freddie, az antipunk, aki néha
pezsgõvel locsolta a közönséget, a vitriolos tollú kritikusok
kedvelt céltáblája volt. Sértette õket az a pompa a rock zenében.
Ugyanezek a kritikusok most más nótát fújtak nekrológjukban.
Freddie-t természetes show-man-nek állították be, aki jó hangulatot
teremt a színpadon. A Queen grandiózus elõadásmódját már nem úgy
jellemezték, mintha az a rock hanyatlásának dekadens,
bevételközpontú formája lenne, hanem úttörõként ünnepelték
Freddie-t a rockkoncertek színpadra állításában. Sok nekrológ
emelte ki a Queen hihetetlen sikerét a Live Aid koncerten, és
mindenki egyetértett azzal, hogy aznap õk voltak a legjobbak. Sokat
idézték Bob Geldofot: „A Queen tökéletesre gyakorolta húsz perces
programját. Freddie elemében volt és az egész világ csak azt
figyelte, hogyan riszálja magát.” Más kritikusok azt kémlelték,
hogyan változott Freddie ruhatára, hogyan lett szerényebb a
megjelenése azóta, hogy a hetvenes évek közepén az együttes betört
az élvonalba. A nyolcvanas évekre a férfias „macho” mintát vette
át, rövidre nyírt haj, sûrû bajusz, bodybuilder test, feszes farmer
és trikó. Angliában a Queen népszerûsége hihetetlen magasságokba
emelkedett. Az õ lemezeiket adták el talán a legnagyobb
példányszámban, a rajongók pedig egyre nagyobb pénzeket adtak Queen
relikviákért. Freddie halála csak erõsíthette a folyamatot. Freddie
még haláltusájában sem feledkezett meg barátairól és sorstársairól.
Elhatározta, hogy egyik legemlékezetesebb dala a ’Bohemian
Rhapsody’ jogdíjából származó bevételt az általa kiválasztott,
londoni Terrence Higgins Trust nevû AIDS alapítványnak adományozza,
mely elsõként vett részt AIDS betegek gondozásában és kezelésében.
Néhány nappal késõbb, a legendás amerikai kosárlabdázó Magic
Johnson a televízió fõ mûsoridejében adta a világ tudtára, hogy
AIDS-ben szenved. Létrehozott egy alapítványt, hogy elõsegítse a
betegség elleni küzdelmet. Mercury, közeli barátai és kollégái is
ezt az alapítványt érdemesítették arra, hogy támogassák a Queen
kasszából. November 26-án, 2 nappal az énekes halála után
nyilvánosságra hozták utolsó kívánságát. Ennek megfelelõen az
együttes három megmaradt tagja újra megjelenteti a ’Bohemian
Rhapsody’-t, Queen korszakalkotó slágerét. Bejelentették, hogy a
lemez tisztelgés drága barátjuk elõtt, és a Terrence Higgins Trust
brit AIDS alapítványnak adományozzák. Néhány nappal késõbb ígéretet
tettek, hogy az Amerikában eladott lemezek utáni nyereségbõl
lemondanak Magic Johnson alapítványa javára. A közönség nagyszerûen
reagált: a ’Bohemian Rhapsody’ azonnal megrohamozta a
slágerlistákat, s minden idõk legnagyobb példányszámában eladott
kislemez lett. Hivatalos becslések szerint a lemezbõl az elsõ hat
nap alatt 600 000 példányt adtak el. Freddie, aki római istenek
követének nevezte el magát, Mercuriusnak nevét vette fel, mert
hitte, hogy küldetése van az emberek között. Földi életét a zenének
szentelte, s milliókat tett boldoggá gyönyörû lírai balladáival,
melyekbe legtöbbször legbelsõbb érzelmeit rejtette el. Halála elõtt
tett vallomása AIDS betegségérõl viszont milliókat döbbentett rá az
egyelõre gyógyíthatatlan betegség veszélyeire, egyszersmind
óvatosságra intve mindenkit. Hiszen ezidáig az AIDS legtöbbünk
számára csak fekete statisztikát jelentett, valami ijesztõen
túlvilági dolgot, ami engem, vagy téged nem érinthet meg, de
Freddie tragédiája szembesít minket a valósággal: az AIDS
mindannyiunkat fenyeget. 1992 április 20-ára emlékkoncertet
szervezett a Queen három tagja Freddie Mercury tiszteletére, amely
tiszteletteljes megemlékezés volt Freddie életére és mûvészetére,
másrészt tudatosítani kívánta az egész világon, hogy az AIDS
válogatás nélkül szedi áldozatait, és nem csak lehetõségünk, hogy
védekezzünk ellene, de a világ és mindannyiunk jövõje szempontjából
kötelességünk is. Ezt az ünnepet a pop- és rockvilág legismertebb
képviselõi juttatták el a Wembley stadionba jelenlévõ 72 ezer
rajongóhoz, és a mûholdak segítségével 70 ország mintegy 5 milliárd
tévénézõjéhez. A rendezõk tudatában voltak annak, hogy a fiatalokra
minden orvosi intelemnél, szórólapnál nagyobb hatással lehet, ha
kedvenc együttesétõl vagy szólóénekesétõl hangzik el a
figyelmeztetés: ne engedjük, hogy korunk pestise bárkit is magával
ragadjon, hiszen a döntés joga a miénk! A koncert nemcsak eszmeileg
járult hozzá az AIDS elleni harchoz, a közvetítési jogdíjak,
belépõk és kegytárgyak eladásából mintegy 12 millió font folyt be
az AIDS alapítványokra.
