Tegnap néztem az HBO-n futó magyar dokumentumprodukciót, a Pierre Woodman story-t. Nehezemre esett röhögés nélkül végigülni. Miközben majdnem hősi eposzt kreáltak a z életéből, sikerült az alkotóknak tovább súrolni, az amúgy sem túl tekervényes agyát a fiatal magyar lányoknak. Lehetne belőle akár Ghandi kettő is. Egyszerűen nem akarom elhinni, és remélem a nők többsége, sem ossza ennek a francia potyapuncizós, marketing pöcsnek a „filozófiáját. Az ötlet, melyből milliárdos pornóbirodalmat hozott össze, remek. Pornóválogatásra keres mutatós lányokat, melyben természetesen ő teszteli a jelentkezőket. A potya numerát piacra dobja, és nagyobbat kaszál vele, mint egy hagyományos értelemben vett felnőtt filmmel. Számára kihívás, hogy csak olyan lányokat törjön be rövid időn belül (max félóra),akik még sosem szerepeltek pornóban. A recept? Egyszerű. Csak el kell hitetni a lányokkal, hogy a civil szférában csak zsinóron mozgatott bábok. Ellenben, ha a pornóban szerepelnek, már nem bábok. Saját maguk lehetnek. Röhögnöm kell. Állítólag ezt a női nem minden tagja megeszi. Nagyon el lennék szomorodva, ha valóban így lenne. A filmekben szereplők azonban az”igaz” felvételek időszámlálójának köszönhetően valóban beadják, derekukat, és a testnyílásaikat. Azt is elhiteti velük, hogy ez nem a pénzről szól, miközben drágábbnál drágább luxuskocsikkal megy a castingekre. Néha még saját maga is elhiszi, hogy az egész nem átverésre épül. A lányok nagy része magyar, akár csak az egykori sztárja, aki ma az élettársa, és talán a közeljövőben hites felesége lesz, ha képes lesz majd csak egy nőhöz kötődni. Nem nagyon hiszek benne, ennyi széplány láttán. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar lányok legalább szépségben igen, ha már értelemben nem is állnak a világ csúcsán. Aki most megnézi a következő képeket, megnézi, csalódni fog, ha pornóra számít. Csak étvágygerjesztő képeket fog látni, Woodman birodalmából. Ha ezek után kedvet kap egy-két casting videó megnézésére, akkor csak rajta, de zsebkendőt,vagy jobb esetben partnert készítsen be magának!
http://www.youtube.com/watch?v=pWvMG7ClGPM